Németország belügyminisztere nekiment az UEFA-nak az Eb magas nézőszámai miatt
Horst Seehofer kiemelte, hogy Lodonban úgy lehet ott 60 ezer néző a döntőn, hogy egyre rosszabb a helyzet a koronavírus delta variánsa miatt.
Horst Seehofer kiemelte, hogy Lodonban úgy lehet ott 60 ezer néző a döntőn, hogy egyre rosszabb a helyzet a koronavírus delta variánsa miatt.
Horst Seehofer meg akarja mutatni, hogy az unió nem tétlenkedik, de aligha vágják meg a támogatást.
Csak Németországban 17 terrortámadást hiúsítottak meg 2009 óta.
Horst Seehofer úgy látja: az oltásnak önkéntesnek kell maradnia, az állam pedig nem gyámkodhat a polgárok felett.
28 ezernél is több olyan migráns él Németországban, akit korábban már kitoloncoltak. Csaknem háromszázan már ötödször tértek vissza.
A német belügyminiszter egy korábbi koncepciót melegített fel az EU-s menekültügy megreformálására.
Markus Söder lett ismét a CSU elnöke, miután január végén átvette a párt irányítását Horst Seehofertől. Fiatalítani akar, és növelni a nők szerepét.
Horst Seehofer intézkedését az váltotta ki, hogy Svájcból Németországba szökött egy körözött férfi, és ott vonat alá lökött két embert.
Előzetes letartóztatásban várja az ítéletét a négy fiatal menedékkérő, akik 12 embert sebesítettek meg, a belügyminiszter kiutasítaná őket az országból.
Jövő év elején tartják az elnökválasztást.
Horst Seehofer pénteken jelentette be, hogy január 19-ig marad a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke.
Edmund Stoiber szerint egyben kell tartani a miniszterelnöki és a pártelnöki pozíciót.
A lap információi szerint a politikus pártja hét végi vezetőségi ülésén ismerteti döntését.
Ami rendíthetetlennek tűnt Bajorországban, az mind megrendült a hétvégi tartományi választáson. Molnár Tamás, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatójának elemzése.
A bajor Keresztényszociális Unió elnöke szerint ha a bevándorlás a kampány központi elemévé válna, az olyan erőknek adna előnyt, amelyeket ők nem szívesen támogatnának.
A kancellár újra jelölteti magát pártelnöknek, és a kancellári hivatali idejét is ki akarja tölteni.
Bajorországban is melegszik a hangulat a tartományi választások előtt.
A német kancellár élesen elítélte a demonstráción történt erőszakos cselekményeket, Horst Seehofer belügyminiszter pedig felajánlotta a szövetségi hatóságok segítségét a szászországi rendőrségnek.
Ez több volt, mint rosszul sikerült vicc. Horst Seehofer születésnapja alkalmából kitoloncolt embereken élcelődött, és miután egyikük öngyilkos lett, most a CSU elnöke küzdhet a politikai túlélésért.
Csütörtök estére, Orbán berlini látogatásának estéjére döntésre jutott a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU), valamint a koalíciós társ Német Szociáldemokrata Párt (SPD).